Csalamádé

Ez is eljött, utolsó bejegyzés már magyar földről, kedvenc kimondhatatlan nevű szülőfalumból!

A párizsi 3 nap szuper gyorsan eltelt, és minden várakozásom ellenére meleg volt. Szuper kulturáltak lettünk, mert a franciák jó fejek: 25 év alatt minden EU állampolgár az állami tulajdonú múzeumokba ingyen mehet be. Szóval bementünk a Louvre-ba, megkerestük Lisát, megnéztük Napoleont az Invalidusokban, elmentünk a Pére Lachaise temetőbe, megnéztük a Panthéonban Faucault-ingát. Mi is ballagtunk a Szajna felé, és már mintha az ősz is szökött volna befelé. Láttuk Párizst alulról, felülről, toronyból, repülőből, nappal és éjszaka is.

 

A kötelező elem

 

Minden esetre rájöttem, hogy mi volt a gond Párizzsal elsőre: az életkorom. Ehhez a városhoz fel kell nőni. És most már maximálisan megértem Humphrey Bogart szavait, miszerint "Párizs mindig megmarad nekünk" ( We will always have Paris).


Ha pedig az egészre tekintünk, akkor jó gyorsan elszaladt ez az 5 hét. Volt benne kellemetlen, fájdalmas, örömteli, nyugodt, csalódott nevetés. Jó vegyes volt, mint egy rendes friss nyári csalamádé. Még szerencse, hogy a csalamádénak egyben kerek-egész íze van. Amit én nagyon szeretek (mondjuk egy mamaféle hazaváró rántotthússal)!!




Itt köszönném meg az olvasóknak, hogy velem tartottak kis kalandjaimban. Összesen több mint 780 oldal megnyitás történt, amiből állítólag vagy csak 150 volt anyukám :). Köszönöm, hogy írhattam nektek, reméljük lesz még példa hasonlóra! A blog még egy ideig elérhető lesz, utána már csak nálam lesz személyesen megtekinthető. Puszi nektek!

Másodjára

Az első találkozásom Párizzsal 2006-ban történt. Április volt és zuhogozz az eső. Nagy csalódás volt. Úgy döntöttem, hogy tisztalappal nyitok, és megpróbálom magam függetleníteni, miszerint Párizs a világ közepe, vagy legalábbis igen közel áll hozzá.

A mai napot leginkább körbemászkálással töltöttem, megnéztem pár fontosabb épületet és felmértem a távolságokat. Annyi minden van a "kötelező látnivaló" listán, hogy muszáj egy kis elméleti tervet csinálni arról, hogy még mit nézzünk meg, mert máskülönben leülünk a fűbe az Öreg Hölgy alá és a túristákat fogjuk bámulni egész nap. Ami egyébként egy jó kis program, de hát mégiscsak, csak megnézem már azt a híres Montmarte-t, ha már egyszer (kétszer) itt vagyok.

Jöjjenek képek!

Notre Dame

 és a sor, akik a bejutást várják, amit én nem vagyok hajlandó kivárni...

rengeteg a szuvenír, amit nem szégyell az ember, azt lehet venni Eiffel-torony mintával, kedvenc: plüss Eiffel- torony, mosolyog

Conciergerie, a forradalom alatt börtön, ijesztő, ha lesz időm, még visszatérünk rá

Szajna part, lehet venni régi Vouge-ot!!!

Louvre: ha valaki azt állítja, hogy nagy, ne higgyétek el, ez nem nagy, ez valami eszeveszett hatalmas. A képen kb. 10%-át látjuk az épületnek.

Mégegyszer

La défense: modern üzleti negyed, kicsit messzebb a városnegyedtől. Ha valaki azt mondja, hogy ez Detroit vagy valami hasonló, simán elhiszem.

La grande arche, itt találkoztunk kuzin Laurával, naivan megkérdeztem, hogy meg fogom-e találni. Kiderült, hogy befér alá a Notre Dame, ergo elég könnyen megtaláltam.

Arche de triomphe, és mi kandikál mellette?

Párizs

Egészen nyílvánvalóvá vált, hogy innen nem fogok tudni szép hosszú bejegyzéseket írni. Egyrészt mert nem lász rá idő (tegnap hatkor keltem és ma kettő után feküdtem), másrész annyi minden van, hogy lehetetlen egyátalán leírni is. Minden esetre csak gyorsan annyit, hogy megérkeztem Laurához, az unokatestvéremhez tegnap este. Nagyon lelkes, mindenféle programtervezettel állt elő. Mára annyi biztos, hogy dolgozik, úgyhogy egyedül indulok neki a dolgoknak. Azt sem tudom merre kezdjem. Majd jelentkezem!

Utolsó

A mai az utolsó teljes egész napom a városban, mert holnap elindulok hazafelé, igaz előtte még teszek egy kis kitérőt. Jön Á és "nyaralunk". Természetesen esőt mondanak, de ezen én már nem lepődöm meg, mert a mi nyaralásainkon mindig a bőrkabát az alapfelszerelés. Most talán elég lesz egy vékony kardigán.

 Na de a lényeg, hogy ma megkezdtem a búcsúzkodást a várostól. Délután még sétáltam egy nagyot a belvárosban, most este pedig még legeltettem a szemem a számomra kedves, kivilágított épületeken!

Mutatok egy nappa/éjszaka  összehasonlító városképet. Ez a Chateau magasságából készült és a másik városrészt (La doutre) láthatjuk. A nagy zöldség mögött van az egyetem.

Alicija már elment, kikísértem a vonathoz. Nem tudom eldönteni, hogy mit érzek: alig várom, hogy végre otthon legyek (és főzzek valami franciásat), de ugyanakkor meg annyira a szívemhez nőtt ez a kis (közepes) város(ka)... hiszen most érkeztem meg és most nyavalyogtam, hogy nincs internet! Az idő repül... hamarosan vele együtt én is hazafelé. 

Á bientôt!

A francia nők..

-nem kifejezetten szépek

-harmónikusak

-rettentően rendetlenek

-mindig késnek

-még az ő körmükről is lekopik a körömlakk

-sok zöldséget esznek

-mindig nevetnek

-híg kávét isznak, ami nem finom

-ilyesztőek

-minden étkezés után megesznek egy joghurtot

-sokat vásárolnak

-nagyon sok ékszert viselnek

-piercingjük van

-lapos cipőben járnak

-hangosak

-már kimondták, hogy Bonjou, ca va? mire kinyitom a számat

-vesznek egy bagetett a váráslás elején, vagy az utcán és azt rágcsálják

-még a lekopott körömlakk is jól áll nekik

- úgy köszönnek, hogy Coucou!!

-mindig rendezett a frizurájuk

-mindig hordanak magukkal fülhallgatót

Következő életemben francia nő leszek ?!?!

(Felmérésem nyilván elfogult és nem reprezentatív) 

Le Croisic

Vasárnap kocsiba pattantunk és elmentünk az óceánhoz Le Croisic-ba. Az egyik szervező lány kocsijával mentünk: Ő és a barátja, Lise, egy francia lány, Alicija és én.

2 órás autóút a végtelen kékségbe. Szerencsére nagyon jó idő volt, semmi felhő csak a naptejem. Igazából nem sok minden csináltunk, mászkáltunk és örültünk neki hogy végre meleg van. (közben egyébként Angers-t is elérte egy melegfront, vagy 30 fok van odakint, ami az elmúlt hetek után nekem igen nagy szó). Szóval most leginkább csak képek kerülnek feltöltésre.

Kagyló, ha már helyszínen vagyunk, akkor legalább próbálkozzunk :)

A kis csapat

 Mindig elfelejtem, hogy nem szeretem a vizet

Sóföld, nem tudok rá jobb szót.

Ilyen kis halmocskákra simogatják fel a vizet, és a só kikristályosodik. Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudtam sót venni, mert 20kg a súlylimit a repülőn :(

Cointreau

Szombaton reggel felsőbb felszólításra ("a piacot mindenütt meg kell nézni!!!) elmentünk megkeresni az élelmiszer piacot. Miután 4 embert megkérdeztünk sikerült is megtalálni. De sikeresen itthonhagytam a fénykézeőgépből a kártyát, csak telenonnal készültek képek azok meg még nem kerültek feltöltésre. Mindenesetre volt jó sok féle hal, csiga, még mozogtak. Voltak gyümölcsök is, azok nem mozogtak. Kedvencem: nagyon sok előre elkészített, befűszerezett, pácolt és mindenféle húsokat is árultak. Ez éppen beleillik az eddigi "gyorskaja francia módra" tapasztalataimba, de mégiscsak egy szimpatikusabb módja a dolgoknak.

Délutánra volt időpontunk A Cointreau üzembe. Aki nem ismerné a Cointreau-t, annak mondom, hogy ez tulajdonképpen nem más mint A narancslikőr. Az EREDETI. Itt kezdték gyártani 1850-körül, jelenleg a család 4. generációja birtokolja az üzemet és jobban virágzik mint valaha.

Szépen megnéztük a lepárlóüzemet. Ragaszkodnak az eredeti eljáráshoz, nem hat túl korszerűnek a berendezés, de tökéletesen működik. Heti háromszor van lepárlás, előtte való este megtöltik a nagy tartályokat édes narancshéjjal és keserűnarancshéjjal valamint jó erős tökéletes tisztaságú alkohollal. Nagyon tömény narancsillat volt.

Magáról a lepárlásról nem sok újdonság hangott el (vagyis nekem nem tűnt fel, francia volt az idegenvezetés): melegítik, gőzöket elvezetik, lacsapják és bumm.

A lepárlás után cukrot és vizet adnak a keverékhez, hogy 40%-osra állítsák az alkoholfokot. És kész is, mehet a palackozó sorra.

Ez azért már sokkal modernebbnek néz ki, tökéletesen gépesíett.

A gyártási folyamat után egy története bemutató múzeumi rész következett. Eredendően Cointreau Triple Sec néven futott az ital, Cointreau bácsi így nevezete el, de a Triple Sec név valamiért nem volt levédethető, és így vált maga a család neve az ital nevévé. Manapság a Triple Sec összefoglaló név: minden narancsból készült likőrfélére használják. A névvel együtt történt a jellegzetes üveg levédetése is.

Volt egy része a tárlatnak ami több mint 300 összegyűjtött üvegből állt: minden üveg koppintás. Ez is azt szimbolizálja, hogy az ital népszerűsége folyamatosan nő.

A másik izgi témája a muzeális résznek a számtalan plakát és reklám volt, ami a népszerűsítést szolgálta. Érdekesség, hogy az első mozgó reklámfilmet a Cointreau család megbízására készítették a Lumiére fivérek.

Végezetül pedig kóstolás és koktélkészítés volt. Dekoratív hölgyike a bárpultnál elmagyarázta a különbséget a különböző típusú koktélok között, és megtanultunk kétféle Cointreau koktélt készíteni.

Egy érdekesség: ha a tiszta Cointreau-hoz jeget adunk, opálossá válik, mert elkezdenek a citrusolajok kicsapódni. Nagyon vicces volt, mintha cseppentettek volna bele tejet.

Este pedig záróprogramnak rendeztünk magunknak "international" vacsorát. Kezdtünk magyar túrós tésztával, vagy legalábbis valami erősen hasonlóval mert itt nincs túró. Folytattuk spanyol tojáslepénnyel. Majd jöttek az édességek: lengyel tejszínes palacsinta, bretagne-i sós karamellás palacsinta és madeleine.

A sós karamelláról két szót: sós karamella. Én nem vagyok édesszájú egyátalán ennek következtében megtaláltam a kedvenc édességemet: a sós karamellát. Üvegben árulják boltokban mint a lekvárt, de szerencsére házilag is készíthető, alig várom, hogy otthon legyek és ipari gyártásba kezdhessek...