Csalamádé

Ez is eljött, utolsó bejegyzés már magyar földről, kedvenc kimondhatatlan nevű szülőfalumból!

A párizsi 3 nap szuper gyorsan eltelt, és minden várakozásom ellenére meleg volt. Szuper kulturáltak lettünk, mert a franciák jó fejek: 25 év alatt minden EU állampolgár az állami tulajdonú múzeumokba ingyen mehet be. Szóval bementünk a Louvre-ba, megkerestük Lisát, megnéztük Napoleont az Invalidusokban, elmentünk a Pére Lachaise temetőbe, megnéztük a Panthéonban Faucault-ingát. Mi is ballagtunk a Szajna felé, és már mintha az ősz is szökött volna befelé. Láttuk Párizst alulról, felülről, toronyból, repülőből, nappal és éjszaka is.

 

A kötelező elem

 

Minden esetre rájöttem, hogy mi volt a gond Párizzsal elsőre: az életkorom. Ehhez a városhoz fel kell nőni. És most már maximálisan megértem Humphrey Bogart szavait, miszerint "Párizs mindig megmarad nekünk" ( We will always have Paris).


Ha pedig az egészre tekintünk, akkor jó gyorsan elszaladt ez az 5 hét. Volt benne kellemetlen, fájdalmas, örömteli, nyugodt, csalódott nevetés. Jó vegyes volt, mint egy rendes friss nyári csalamádé. Még szerencse, hogy a csalamádénak egyben kerek-egész íze van. Amit én nagyon szeretek (mondjuk egy mamaféle hazaváró rántotthússal)!!




Itt köszönném meg az olvasóknak, hogy velem tartottak kis kalandjaimban. Összesen több mint 780 oldal megnyitás történt, amiből állítólag vagy csak 150 volt anyukám :). Köszönöm, hogy írhattam nektek, reméljük lesz még példa hasonlóra! A blog még egy ideig elérhető lesz, utána már csak nálam lesz személyesen megtekinthető. Puszi nektek!

Másodjára

Az első találkozásom Párizzsal 2006-ban történt. Április volt és zuhogozz az eső. Nagy csalódás volt. Úgy döntöttem, hogy tisztalappal nyitok, és megpróbálom magam függetleníteni, miszerint Párizs a világ közepe, vagy legalábbis igen közel áll hozzá.

A mai napot leginkább körbemászkálással töltöttem, megnéztem pár fontosabb épületet és felmértem a távolságokat. Annyi minden van a "kötelező látnivaló" listán, hogy muszáj egy kis elméleti tervet csinálni arról, hogy még mit nézzünk meg, mert máskülönben leülünk a fűbe az Öreg Hölgy alá és a túristákat fogjuk bámulni egész nap. Ami egyébként egy jó kis program, de hát mégiscsak, csak megnézem már azt a híres Montmarte-t, ha már egyszer (kétszer) itt vagyok.

Jöjjenek képek!

Notre Dame

 és a sor, akik a bejutást várják, amit én nem vagyok hajlandó kivárni...

rengeteg a szuvenír, amit nem szégyell az ember, azt lehet venni Eiffel-torony mintával, kedvenc: plüss Eiffel- torony, mosolyog

Conciergerie, a forradalom alatt börtön, ijesztő, ha lesz időm, még visszatérünk rá

Szajna part, lehet venni régi Vouge-ot!!!

Louvre: ha valaki azt állítja, hogy nagy, ne higgyétek el, ez nem nagy, ez valami eszeveszett hatalmas. A képen kb. 10%-át látjuk az épületnek.

Mégegyszer

La défense: modern üzleti negyed, kicsit messzebb a városnegyedtől. Ha valaki azt mondja, hogy ez Detroit vagy valami hasonló, simán elhiszem.

La grande arche, itt találkoztunk kuzin Laurával, naivan megkérdeztem, hogy meg fogom-e találni. Kiderült, hogy befér alá a Notre Dame, ergo elég könnyen megtaláltam.

Arche de triomphe, és mi kandikál mellette?

Párizs

Egészen nyílvánvalóvá vált, hogy innen nem fogok tudni szép hosszú bejegyzéseket írni. Egyrészt mert nem lász rá idő (tegnap hatkor keltem és ma kettő után feküdtem), másrész annyi minden van, hogy lehetetlen egyátalán leírni is. Minden esetre csak gyorsan annyit, hogy megérkeztem Laurához, az unokatestvéremhez tegnap este. Nagyon lelkes, mindenféle programtervezettel állt elő. Mára annyi biztos, hogy dolgozik, úgyhogy egyedül indulok neki a dolgoknak. Azt sem tudom merre kezdjem. Majd jelentkezem!

Utolsó

A mai az utolsó teljes egész napom a városban, mert holnap elindulok hazafelé, igaz előtte még teszek egy kis kitérőt. Jön Á és "nyaralunk". Természetesen esőt mondanak, de ezen én már nem lepődöm meg, mert a mi nyaralásainkon mindig a bőrkabát az alapfelszerelés. Most talán elég lesz egy vékony kardigán.

 Na de a lényeg, hogy ma megkezdtem a búcsúzkodást a várostól. Délután még sétáltam egy nagyot a belvárosban, most este pedig még legeltettem a szemem a számomra kedves, kivilágított épületeken!

Mutatok egy nappa/éjszaka  összehasonlító városképet. Ez a Chateau magasságából készült és a másik városrészt (La doutre) láthatjuk. A nagy zöldség mögött van az egyetem.

Alicija már elment, kikísértem a vonathoz. Nem tudom eldönteni, hogy mit érzek: alig várom, hogy végre otthon legyek (és főzzek valami franciásat), de ugyanakkor meg annyira a szívemhez nőtt ez a kis (közepes) város(ka)... hiszen most érkeztem meg és most nyavalyogtam, hogy nincs internet! Az idő repül... hamarosan vele együtt én is hazafelé. 

Á bientôt!

A francia nők..

-nem kifejezetten szépek

-harmónikusak

-rettentően rendetlenek

-mindig késnek

-még az ő körmükről is lekopik a körömlakk

-sok zöldséget esznek

-mindig nevetnek

-híg kávét isznak, ami nem finom

-ilyesztőek

-minden étkezés után megesznek egy joghurtot

-sokat vásárolnak

-nagyon sok ékszert viselnek

-piercingjük van

-lapos cipőben járnak

-hangosak

-már kimondták, hogy Bonjou, ca va? mire kinyitom a számat

-vesznek egy bagetett a váráslás elején, vagy az utcán és azt rágcsálják

-még a lekopott körömlakk is jól áll nekik

- úgy köszönnek, hogy Coucou!!

-mindig rendezett a frizurájuk

-mindig hordanak magukkal fülhallgatót

Következő életemben francia nő leszek ?!?!

(Felmérésem nyilván elfogult és nem reprezentatív) 

Le Croisic

Vasárnap kocsiba pattantunk és elmentünk az óceánhoz Le Croisic-ba. Az egyik szervező lány kocsijával mentünk: Ő és a barátja, Lise, egy francia lány, Alicija és én.

2 órás autóút a végtelen kékségbe. Szerencsére nagyon jó idő volt, semmi felhő csak a naptejem. Igazából nem sok minden csináltunk, mászkáltunk és örültünk neki hogy végre meleg van. (közben egyébként Angers-t is elérte egy melegfront, vagy 30 fok van odakint, ami az elmúlt hetek után nekem igen nagy szó). Szóval most leginkább csak képek kerülnek feltöltésre.

Kagyló, ha már helyszínen vagyunk, akkor legalább próbálkozzunk :)

A kis csapat

 Mindig elfelejtem, hogy nem szeretem a vizet

Sóföld, nem tudok rá jobb szót.

Ilyen kis halmocskákra simogatják fel a vizet, és a só kikristályosodik. Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudtam sót venni, mert 20kg a súlylimit a repülőn :(

Cointreau

Szombaton reggel felsőbb felszólításra ("a piacot mindenütt meg kell nézni!!!) elmentünk megkeresni az élelmiszer piacot. Miután 4 embert megkérdeztünk sikerült is megtalálni. De sikeresen itthonhagytam a fénykézeőgépből a kártyát, csak telenonnal készültek képek azok meg még nem kerültek feltöltésre. Mindenesetre volt jó sok féle hal, csiga, még mozogtak. Voltak gyümölcsök is, azok nem mozogtak. Kedvencem: nagyon sok előre elkészített, befűszerezett, pácolt és mindenféle húsokat is árultak. Ez éppen beleillik az eddigi "gyorskaja francia módra" tapasztalataimba, de mégiscsak egy szimpatikusabb módja a dolgoknak.

Délutánra volt időpontunk A Cointreau üzembe. Aki nem ismerné a Cointreau-t, annak mondom, hogy ez tulajdonképpen nem más mint A narancslikőr. Az EREDETI. Itt kezdték gyártani 1850-körül, jelenleg a család 4. generációja birtokolja az üzemet és jobban virágzik mint valaha.

Szépen megnéztük a lepárlóüzemet. Ragaszkodnak az eredeti eljáráshoz, nem hat túl korszerűnek a berendezés, de tökéletesen működik. Heti háromszor van lepárlás, előtte való este megtöltik a nagy tartályokat édes narancshéjjal és keserűnarancshéjjal valamint jó erős tökéletes tisztaságú alkohollal. Nagyon tömény narancsillat volt.

Magáról a lepárlásról nem sok újdonság hangott el (vagyis nekem nem tűnt fel, francia volt az idegenvezetés): melegítik, gőzöket elvezetik, lacsapják és bumm.

A lepárlás után cukrot és vizet adnak a keverékhez, hogy 40%-osra állítsák az alkoholfokot. És kész is, mehet a palackozó sorra.

Ez azért már sokkal modernebbnek néz ki, tökéletesen gépesíett.

A gyártási folyamat után egy története bemutató múzeumi rész következett. Eredendően Cointreau Triple Sec néven futott az ital, Cointreau bácsi így nevezete el, de a Triple Sec név valamiért nem volt levédethető, és így vált maga a család neve az ital nevévé. Manapság a Triple Sec összefoglaló név: minden narancsból készült likőrfélére használják. A névvel együtt történt a jellegzetes üveg levédetése is.

Volt egy része a tárlatnak ami több mint 300 összegyűjtött üvegből állt: minden üveg koppintás. Ez is azt szimbolizálja, hogy az ital népszerűsége folyamatosan nő.

A másik izgi témája a muzeális résznek a számtalan plakát és reklám volt, ami a népszerűsítést szolgálta. Érdekesség, hogy az első mozgó reklámfilmet a Cointreau család megbízására készítették a Lumiére fivérek.

Végezetül pedig kóstolás és koktélkészítés volt. Dekoratív hölgyike a bárpultnál elmagyarázta a különbséget a különböző típusú koktélok között, és megtanultunk kétféle Cointreau koktélt készíteni.

Egy érdekesség: ha a tiszta Cointreau-hoz jeget adunk, opálossá válik, mert elkezdenek a citrusolajok kicsapódni. Nagyon vicces volt, mintha cseppentettek volna bele tejet.

Este pedig záróprogramnak rendeztünk magunknak "international" vacsorát. Kezdtünk magyar túrós tésztával, vagy legalábbis valami erősen hasonlóval mert itt nincs túró. Folytattuk spanyol tojáslepénnyel. Majd jöttek az édességek: lengyel tejszínes palacsinta, bretagne-i sós karamellás palacsinta és madeleine.

A sós karamelláról két szót: sós karamella. Én nem vagyok édesszájú egyátalán ennek következtében megtaláltam a kedvenc édességemet: a sós karamellát. Üvegben árulják boltokban mint a lekvárt, de szerencsére házilag is készíthető, alig várom, hogy otthon legyek és ipari gyártásba kezdhessek...

Cathédrale St. Maurice

A város katedrálisa sok szempontból a szívemhez nőtt: régi, gyönyörű kívülről, sok az üvegablaka, magasan helyezkedik el a városban és mellette lakunk. Mindezt összevetve nagy segítség volt az első napokban, amikor még nem ismertem a várost: elég volt körbenézni és menni toronyiránt.

 

Az első katedrális 1025-ben épült, majd egy része 1032-ben le is égett. A 12.században kezdődött meg a következő építkezés. Ebből a korból származik a főhajó, a mellékhajók pedig a 13. századból.

A bejárati homlokzatot  szobrok díszítik: 8 figura az Ótestamentumból.  A bejárati ajtó feletti faragványok a Jelenések könyvének részleteit jelenítik meg. A két ikertorony 70 illetve 75 méter magas. A középső, reneszánsz stílusú tornyot 16. században építették. A katedrális nagyon közel van a chateau-hoz, nagyjából azonos magasságú pontján épültek a városnak, szóval tényleg mindenütt kikandikálnak a tornyok.

Templombelsőt fényképezni elég nehéz, főleg állvány nélkül kisgéppel ami jelenleg rendelkezésre áll, szóval nem látszik túl sok minden . A főhajó 3 részre osztható, 1149-1163 között épült. A belső ívek, támpillérek és díszítések mintái a tipikus „angevin” építészetnek (magyarul Anjou stílus).

A mellékhajó később épült,  rengeteg festett üvegablak, szobrok és árkádok díszítik.  Ezt kettes típuús, vagy késői „angevin” építészetnek nevezik.

A hatalmas barokk oltár 1758-ból származik. Az építész, Henri Gervals a halálos ágyával idehozatta magát, hogy felügyelje a munkát. Elég impozánsra sikerült a mű.

A szószék 1855-ből származik a faragványok mintái az Újtestamentumból valóak: Szent János a Jelenések könyvének írása közben víziót lát egy új városról, új Jeruzsálemről.

Az üvegablakok főleg szentek életét ábrázolják: Szent Péter, Szent  Eglius, Szent Mauricius, Szent Kristóf, Szent Julien, Tours-i Szent Martin és a többiek. A két rózsablak Jézust ábrázolja az angyalok,  evangélisták, zodiákus jegyek, teremtés illetve jelenések könyvéből származó jelenetek között.

És természetesen vannak elmaradhatatlan falikárpitok: szintén mindenféle szentek, de annyi falikárpittal találkoztam már, hogy kissé lecsökkent irántuk a lelkesedésem.  És ráadásul itt nem is az a lényeg.

Na és mivel a piros nyíllal megjelölt épület a lakóházunk, a képen látható napozási tevékenysége (megfelelő idő esetén) a mindennapi rutin részét képezi.

Rennes

A „ Veronikával a világ körül” következő epizódja Rennes-ben játszódik

.Alicja, a lengyel lány valószínűleg februárban jön vissza, Rennes-be, szakdolgozatot írni. Volt egy találkája a vezető proffal és megkért, hogy kísérjem el.  Jó fárasztó túra volt, ugyanis Rennes már  Bretagne régió vezető települése, szóval kicsit messze van. És ráadásul busszal mentünk, ami 6:30-kor indult Angersből. Ráadásul az említett leányzó nem egy magamfajta pacsírta típús, reggel 5-kor szegényt úgy kellett kiimádkoznom az ágyból, hogy jöjjön már, igyon gyorsan egy kávét.

Megérkezésünk után szokásos útvonal: belváros és turista információ. Vettünk szép térképet ajánlott sétaútvonallal és épületjellemzőkkel. Maga a város annyira nem szép és imponzáns, mert 1720-ban kb. minden leégett, nagyon kevés igazán régi ház maradt fenn.

 Megnéztük a St. Pierre katedrálist. 1704-ben épült, a harmadik templom az adott területen. Nagyon szép 16. századból származó szószéke van. Nem időztünk sokat mert éppen takarították/szerelték/hangolták az orgonát és a hangja elviselhetetlen volt.

A történelmi városmagból fennmaradt pár szép favázas házikó. Megkértünk egy fickót, hogy  fényképezzen le minket, de nem sikerült megértenie, hogy mit szeretnénk. Mindenáron nélkülünk akarta lefényképezni a házakat.

Alicjanak délre volt időpontja, úgyhogy én egyedül maradt a belvárosban. Sétáltam, mászkáltam, vásároltam. Egész Franciaországban  nagyon nagymértékű leárazások vannak júliusban, minden boltban.  Az árak egyes ruhabortokban akár 3-5 euróig is lemehetnek! Képzeljük el hozzá, hogy egy kezdő gyógyszerész egy közönséges közforgalmú patikában 2700 euró/hónapos fizetéssel indít.  És a patika fizet legkevésbé. Szóval feltételezem mindenki el tudja képzelni, hogy egy ilyen leárazásnál nem lehet bejutni a boltba. ( Néha azért sikerült :D.)

 Belvárosi tér

Volt könyv vásár, kár hogy a bőröndöm súlya limitált, volt pár érdekesnek tűnő darab.

Kés élező bácsi, jött az éttermekhez

 Ebédidőben szinte lehetetlen volt helyet találni a téren

Miután Alicja visszaért, kitalálta, hogy ő palacsintát akar ebédelni. Nos itt Bretagne-ban nagy nemzeti eledel a mindenfélével töltött palacsinta, minden sarkon Créperie-van.  Én úgy voltam vele, hogy ha ez ilyen nagy tradicionális dolog, akkor én beleválasztok rendesen és nem mogyorókrémeset kérek mint kedves kis barátosném. Na az én palacsintámban kecskesajt, valamilyen speciális szalámi és csiga-vaj (???) volt! Ráharaptam, csúszott.  Szóval azt hiszem én kipipálhatom a csigát. Nem tudom eldönteni, hogy jó volt vagy nem volt jó. Volt valami érdekes íze, de mikor megkóstoltam az édeset, annak is megvolt ugyan az a jellegzetes íze, következményképpen, az a palacsinta maga kellett hogy legyen. Minden esetre majd mesélhetem az unokáimnak, hogy amikor még voltak csigák egyes furcsa emberek…. (vagy a csigák sosem fognak kihalni és a békacombbal kellett volna kezdeni?)

 áááááááááááááááááá

Mászkáltunk még a városban. Megnéztük a Bretagne parlamentet, ami a régió igazgatási központja volt egészen a 17. századig, mikor is Bretagne és az akkori Franciaország egyesül.

Nos a mi kedvencünk mindenképpen a Városháza és a Színház által határolt kis terecske volt. Itt ugyanis so-sok napozó szék volt kitéve a helyieknek és turistáknak. Szóval itt fejeztük be a napot és vártuk a buszt ami elég későn indult. Csak napi 3 járat van ugyanis: reggel, délben és este.

A városháza 1734-ben épült barokk stílusban.  A színház pedig 1830-ban. Nem tudom, hogy a képek mennyire adják vissza, de a Városháza téglalap alakú, amiből hiányzik egy félkörnyi, a színház 

Csendélet