Vasárnap utam Saumurba vezetett, ami egy
kisebb városka kb. 60 km-re Angerstől. Mivel Marian és a többiek (a spanyol
lány a laborból és a többiek akikkel szombaton kirándultunk) nem akartak jönni,
mondván ők alszanak. Szóval egyedül indultam útnak két pulóverben és egy
kabátban, egy barackkal é s egy sajtos szendviccsel valamint legalább 1,5 kg prospektussal
és térképpel a látnivalókkal kapcsolatban.
Ez a vonatallomas, valamiert megfogott...
Gyorsan és egyszerűen bejutottam a belvárosba
és egyenesen a chateau-ba mentem.
Délutánra ugyanis volt egy rendez-vous-m az egyik lánnyal, akivel péntek
este ismerkedtem meg, ő ugyanis ebben a
városban lakik. Nem akartam hogy szegénynek valószínűleg harminckettedik
alkalommal is meg kelljen néznie a fő nevezetességet. A Chateau de Saumur
egyébként az egyik legépebben megmaradt Loire-menti kastély, a várost az Anjouk
kulturális fővárosaként tartották számon. Voltam most is idegenvezetésen, de a
nő nagyon erős francia akcentussal beszélte az angolt, úgyhogy nem értettem
sokat (francia idegenvezetéssel még nem próbálkozok). Mindenestre a chateau
elődje 962-ben (!!!!) épült, a környékre települt Bencés apátság védelme
érdekében. A már korábban említett I., II. és III. Lajos valamint Anjou René
király nevéhez fűződik a legfontosabb átalakítás, de mivel az ő uralkodásuk
alatt virágzott a környék ez elég nyilvánvaló.
Ami még érdekes, hogy 1589-ben Philippe Duplessis-Mornay, a „Hugenották
Pápája” megszállta a várost és a chateau-t azzal a céllal, hogy a protestánsok
második fő városáva teszi Európában Genf után. Napóleon alatt börtön, később
fegyverraktár, 1906 Saumur városa megvásárolja és azóta működik benne múzeum
valamint utána teszik látogathatóvá.
Az idegenvezetés szót ejtett a padlózatról,
minden terem padlója különböző volt, hogy hangsúlyozzák a gazdagságot. Rengeteg
porcelán tárgy volt kiállítva: megszállottan próbálták leutánozni a kínai
porcelánt, olyannyira, hogy az összes kínai emberkéket és tipikus pagodákat
ábrázol. Egész jól sikerültek a másolatok, kivéve a tartósságukat, ezért
például nagyon kevés tányér maradt fenn, az evőeszközök tönkretették őket, de
azért persze láthattunk párat. Továbbá a város híres lovasiskolájárólés lótartással kapcsolatos kiállítás is
megtekinthető.
Most inkább szimplán szép képeket töltök fel,
mert délutánra elég jó idő lett. Alig fért a táskámba a sok pulcsi. És persze
jól megkapott a nap, szóval már csak falfehér sem vagyok…
Mutogatom kicsit magamat is, hogy lássátok, hogy
eszem és nem fogok „teljesen lefogyni”.
A chateau után találkoztam Lise-zel, aki
megkért, hogy beszélgessünk angolul, mert készült valahova és gyakorolni
szeretett volna. szóval megint frangol délután volt. Kiderült, hogy nagyon sok
bennünk a közös, többek közt mindketten szeretünk főzőcskézni. Úgyhogy pár
autentikus receptért cserébe, mint a crémebrulée, elígértem a hortobágyi
palacsintánkat és a zserbót.
Mikor visszasétáltam az állomásra láttam a
kijelzőn, hogy késik a vonat. Szépen kiültem a vágány mellé olvasni a 719
oldalas útikönyvemet ( mondom, tuti volt vagy 1,5 kiló papírom), hátha kiderül
valami a sok Lajosról, meg az angolokról, mert eléggé keverem a francia
középkori történelmet (erre majd még valamikor visszatérünk). Mellém telepedett
egy kis csoport, akik angolul jó hangosan arról vitatkoztak, hogy gáz-e az
egyik gyereken a barna mokaszin cipő és a fehér frotír zokni. Látták, hogy
felszalad a szemöldököm, kapcsoltak, hogy értem, hogy miről van szó, úgyhogy
kikérték a véleményem ( persze hogy gáz!) és szépen szóbaelegyedtünk. Landonból
jöttek, Párizsban nyaraltak és térképre bökős módszerrel keveredtek
Angers-ba. Egész jó fejek voltak és
természetesen kiderült, hogy egyikőjük anyukája magyar (mi más?), Angersba
visszaérve sétáltam hazafelé, ami a belváros ugye, szóval jöttek velem mert
mindenáron csigát akartak enni. Arról már nem tudok beszámolni, hogy sikerült-e
nekik….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése